2022. november 4., péntek

Mint a rétes

 Önkormis fickó tehát elvállalta. Gyanúsnak kellett volna lennie, hogy az emailekre napok múltán válaszolt, még a pár szavas válasszal megúszhatók esetén is. De december 6-ra végre rajzolt valamit, amire azt mondtuk, ez jó lesz. De neki még további ötletei voltak állítólag, amikre megint több, mint egy hét múltán írta, hogy mégse olyan jók. Sebaj, haladjunk. December végén találkoztunk, aláírtunk egy megbízási szerződést (furcsállta, minek az nekünk, ő ilyet sose szokott), és a tervezési díj egy részét odaadtuk. És akkor itt megállnék egy pillanatra. Az Építész Kamara honlapján szerepel, milyen szerződést kell aláírni az építésznek az építtetővel. Konkrétan ott a szerződés, amit le lehet tölteni. És írják azt is, hogy csak az a szerződés elfogadható, és nélküle nem lehet megkezdeni a tervezést. Mi természetes nem azt írtuk alá, dehát akkor még nem néztem utána ilyen apróságoknak.

 December végén már csak egy apróbb változtatás kellett volna, amire másfél hónapot vártunk, mert... Hát, mindenféle indokokkal. A legjobban az zavart, hogy a tag folyamatosan hazudott. Például azt írta, holnap küldöm a módosított terveket, de ez a holnap két hét után se jött el. Majd a másfél hónap elmúltával több "majd holnap" és "a héten" után elküldött egy olyan tervet, amin nem azok a változtatások szerepeltek, amiket megbeszéltünk. Ekkor kellett volna otthagyni... Hogy rövidre fogjam, június elejére készült el az alaprajz és a különböző egyéb fejezetek (elektromos, gépészeti terv), majd kb egy hónapig nálunk állt a terv, mert kivitelezőt kerestünk. Ezután még 2,5 hónap volt, hogy véglegesítse és feltöltse a terveket az ÉTDR-be. Ezt is úgy sikerült elérni, hogy a többedik majd a héten és holnap után megmondtam neki, hogy időpontom van ügyvédhez, ha két napon belül nem küldi el a végleges terveket, akkor az ügyvéd fogja keresni.  Két órán belül elküldte, gyanítom, ennyi időbe tellett a változtatás.

A terveken nem a saját neve szerepelt felelős tervezőként, hanem valaki másé. Ez már nyár környékén feltűnt, de akkor nem adott rá magyarázatot. A tervek feltöltése után viszont elmondta, hogy nincs meg a megfelelő végzettsége ahhoz, hogy felelős tervező lehessen. De szerinte ez így szokás a szakmában. Hát izé... Szerintem ez úgy szokás, hogy ha valaki felhív, elvállalom-e a ház tervezését, elmondom, hogy (szerintem) a szakmai tudásom megvan, de alá nem írhatom a terveket, így döntse el az illető, velem dolgoztat-e. Nem még nekem áll feljebb, hogy kezdettől fogva hazudok. És itt jöttem rá, hogy totális melléfogás volt pont az önkormányzatnál dolgozó valakit megbízni, mert így még csak a Kamara etika bizottságánál se jelenthetem fel, hiszen mi van, ha szól néhány "jó szót" az érdekemben később? Persze még azt is elnéztem volna, hogy átver kezdettől fogva, ha legalább normális terveket készít. Persze mi minősül normálisnak, ugye? 

2022. október 2., vasárnap

Építészt keresek

 Volt egy alaprajz, ami nagyon tetszett nekünk. Könnyűszerkezetes volt, oldalhatáros elrendezésű, 4 szoba majd' 100 nm-en, éppen csak a ház másik oldala állt a telek határán. Kinéztem pár kivitelezőt, elküldtem nekik, hogy adjanak árajánlatot erre a tervre, vagyis majdnem erre a tervre. Páran számoltak valamit, de sokan azt válaszolták, jelentkezzek a végleges tervvel (amiben van már statikai fejezet is), akkor tudnak majd pontosabb számot mondani.  Na jó, akkor ezek szerint első lépés az építész keresése.

Valahol olvastam, hogy az önkormányzatnál dolgozó szakemberek általában vállalnak tervezést is, így érdemes először náluk érdeklődni, mert ők biztosan olyat terveznek, amit majd a főépítész jóváhagy (csak jelzem, abban a méretben, amit mi megcéloztunk - 100, max. 110 nm - a főépítész nem véleményezi a tervet. Illetve nem olyan régen még az volt a szabály, hogy  az önkormányzatnál dolgozó építész nem tervezhet "szabadidejében".  Bár a történtek tükrében ezzel akár tisztában is lehetett az, aki ezt a kiváló tanácsot internetre vetette). Úgyhogy felhívtam az önkormányzatot, és kaptam egy nevet. Tavasszal telefonáltam, a név nem ért rá őszig.

Következő próba, hát, hogy is mondjam. Van egy egyesület, amibe néhány ilyen típusú házat építő kivitelező tömörült, velük vettem fel a kapcsolatot. Velük már eljutottunk odáig, hogy küldtek árajánlatot a tervezésre, és egy szerződést, amiben az szerepelt, hogy a díj 30 %-át utaljam át szerződéskötés előtt. Pár éjszakát ültem a szerződés fölött, és jó néhány helyen átírtam, többek között ezt a részt arra, hogy szerződéskötés után fizetünk. Mikor visszaküldtem nekik, azt válaszolták, ők sose vertek át senkit, nekik ez a szerződés bevált hosszú évek óta, keressek mást. Csak az éjszakást sajnáltam :/

Ezután megkerestem az építészt, akinek a neve szerepelt a nekünk tetsző alaprajzon. Rá két hónapot vártunk (nem ért rá azonnal, de ez szerintem nem is elvárható), megbeszéltük, hogy elvégzi a kért módosításokat az alaprajzon, majd hirtelen írt egy emailt, hogy lebetegedett, nem tudja vállalni a tervezést. Kár.

Ekkorra ősz lett, felhívtam újra a nevet, aki már ráért. Hurrá! Vagy mégsem?


2022. szeptember 30., péntek

Október 1.

Ennyit a frappáns címekről. Mármint hogy azt hiszem, nem lesznek. Amúgy sem azért hoztam létre a blogot, hogy frappáns legyek. Hm, hm, mondjuk azért, mert azt remélem, később jó sok pozitív tapasztalatról tudok beszámolni.

Vettünk egy telket, legyen mondjuk Fejér megye, hát akkor Fejér megyében. Könnyűszerkezetes házat szeretnénk építeni rá. Tavaly tavasszal vettük a telket, novemberben a harmadik építésszel sikerült végre megállapodni, hogy megtervezi a házat. Napok óta az egyszerű bejelentésre vonatkozó kormányrendelet és a kamarai szabályzatokat bújom éjszakánként, hogy megtudjam, mégis milyen minőségű terveket várhatnék el az építésztől - aki, mint a héten kiderült, valójában nem is vállalhatta volna  el a tervezést, mert nincs meg hozzá a megfelelő végzettsége. Persze van egy kollégája, akivel "együtt szokott dolgozni", azaz a sajátja helyett a kolléga nevét írja rá a tervekre. A dolog apró szépséghibája, hogy ezt elfelejtette közölni akkor, amikor megkérdeztem, vállalja-e a tervezést. Sok mindenre készültem lelkileg, csak arra nem, hogy már az építész átver. 

Úgyhogy arra gondoltam, leírom a tapasztalataim, hátha segít valakinek. Meg hátha segít nekem néhány idegösszeomlást elkerülni, ha terápiás célzattal kiventillálom a dolgokat.

A címet egyébként egy kedves ismerősöm ihlette, aki azzal biztatott, ha könnyűszerkezetes házat építek, akkor a házépítésnél általános három idegösszeomlásból egyet megúszhatok. Azért inkább szeretném mind a hármat... Hja, ahogy nézem, ma van a születésnapja, úgyhogy boldog születésnapot, Zsó!